Először is szeretném megköszönni mindazoknak, akik megjelentek tegnap a választási fórumon. Akik ott voltak véleményem szerint jól érezték magukat, és nagyon sok olyan problémát meg tudtunk beszélni, ami régóta bosszantja a Zalakomárban élőket. Sikerült a programommal kapcsolatban több témát is tisztázni, ezek közül néhányról szeretnék kicsit bővebben írni.

Az első ilyen téma a szabad wifi. A felvetés szerint már mindenkinek van mobilnetje, felesleges ingyenes internetet adni. Valamint ha ingyen van, akkor sokan fognak akár órákon keresztül ott lenni, ahol a hálózat van.

Ezek a problémák már az ötlet kitalálásakor felmerültek bennem, így megoldást is kerestem rá. Az internetet lehet korlátozni akár időre (pl. napi 1 óra ingyen) vagy adatforgalomra (pl. napi x MB ingyen) is. Aki többet szeretné használni, az x ft befizetésével használhatja a korláton felül is.
Még egy érv szól mellette: Az ingyenes wifi-re nem csak a Zalakomáriak csatlakozhatnak rá, hanem a településen átmenő turisták is. A Zalakarosról induló kerékpárútvonalak nagy része Zalakomáron keresztül vezet, de emellett pl. a templom környékén is járnak érdeklődők. Saját tapasztalatból tudom, hogy nagyon hasznos (főleg egy külföldinek), ha van egy olyan hely ahol megállva elolvashatja az emailjét, vagy megnézheti az időjárást..stb.

Több érdeklődőnél is felmerültek a közmunkásokkal kapcsolatos problémák. Az egyik, a munkavégzés hatékonyságára irányult (nem ilyen szép jelzőkkel), a másik, egy az emberi szükségletek kielégítésének problémájára.

A második probléma véleményem szerint viszonylag könnyen orvosolható, hiszen Toi-toi mobil wc-k kihelyezésével nem kell egy munkásnak sem bekéredzkednie sehova. Azt is meg kell vizsgálni, hogy ezeknek a költsége beépíthető-e a közmunkaprogram pályázatába.
A munkavégzés hatékonyságával kapcsolatban is van hova előre lépnünk, hogy az a munka amit végeznek az eredményes is legyen.

A vízlevezető árkok szintén érdekelték a lakosságot, hogy miért nem vezetik le a vizet. A jelenlévők közül is volt olyan lakos, akinek elöntötte már idén a víz az ingatlanját.
Ez a probléma sem ismeretlen számomra. Az idei esős időjárás miatt több helyen is gond volt a vízlevezető árkokkal, amik az utcai csapadékot vezetik le a rétre, vagy a Mosó felé. Ezeket természetesen végig kell nézni és nem csak az elejét kell kipucolni, hanem egy nagyobb esőre készülve, végig hosszában rendbe kell tenni.

Ismét felmerült a Bercsényi utca elején lévő temető út rossz állapota, valamint, hogy nincs közvilágítás, az a buszról jövet veszélyes lehet.

A temető út ügye benne van a programomban, mindenféleképpen meg kell csinálni az utat, valamint a világítást. Ez minden ott lakó érdeke, ahogy a Pap dűlő is.

Végezetül, de nem utolsó sorban felmerült a kamerák minőségének kérdése.

A térfigyelő kamerarendszer első kameráit valamikor 2007-2008-ban szerelték fel. A technológia gyors fejlődésével ezek a kamerák több esetben már nem ütik meg azt a színvonalat, amit el lehetne várni tőlük. A kameraszám növelése is fontos, hiszen még van a településen néhány olyan hely, ahova nagy szükség lenne rá, de a minőségi javulás is rendkívül lényeges.

A konditerem kérdése már évek óta vissza-vissza térő téma Zalakomárban. Konditerem létesítésére alapvetően két lehetőség van.

Az egyik, a most egyre inkább divatos szabadtéri konditerem, amilyen pl. Garaboncon is van.

Ezt, valahogy így kell elképzelni:

maxi_9_elem_1

Forrás: http://www.royalkert.hu/Fooldal/Hirek/Szabadteri-fitnesz-parkok-Felnottjatszoterek

A másik lehetőség, egy önkormányzati tulajdonú épületben lévő konditerem kialakítása. Ez a klasszikus konditerem, mely rendelkezik nyitva tartási idővel és bérlet fejében bárki használhatja.

Mindkét fajtának vannak előnyei és hátrányai is. A szabadtéri edzőterem nem látogatható egész évben, cserébe ingyenesen használható. A zárt konditerem, mivel fenntartási költséggel kell számolni, így nem lehet ingyenes, egész évben használható.

Érdekel az Önök véleménye ezzel kapcsolatban! Készítettem ebben a témában egy új szavazást, melyet e cikk mellett, jobb oldalon találhat. Szöveges visszajelzést is írhat, ehhez a cikkhez a hozzászólások részben.

A szórólapom végén olvasható egy mondat:

Fontosnak tartom a folyamatos lakossági konzultációt, együttműködést. Megválasztásom esetén a lakossági véleményekre, visszacsatolásokra továbbra is számítok az Ön részéről is!

Kb. 2007. évtől kezdve járok a Zalakomári Önkormányzat Képviselő-testületi rendes üléseire. Ezek közé tartozik az évente egyszer kötelezően megtartandó közmeghallgatás is. Néhány kivételes alkalomtól eltekintve nem emlékszem, hogy jöttek volna az emberek és éltek volna állampolgári jogukkal és elmondták volna a panaszaikat, észrevételeiket.

Szívből remélem, hogy a következő 5 év során változni fog a kommunikáció a lakók és az önkormányzat között. Megértem azt is, akit a kamera és a tanácsterem feszélyez, azonban lehet ezt másképpen is csinálni. A jövőben tervezem, hogy a képviselő-testülettel karöltve lakossági fórumokat tartsunk, melyen egy kötetlen beszélgetésen mindkét fél elmondhatja problémáit, érvelését egy adott témával kapcsolatban.

Jó emlék számomra a 2013-ban elsőként megrendezett vállalkozói klub, melyet a Művelődési Ház szervezett és volt szerencsém részt venni rajta, mint az önkormányzat köztisztviselője. Hasznos volt beszélni őszintén a problémákról, akkor többet sikerült is megoldani.

Azonban, sajnos nehéz válaszolni olyan kérdésekre, melyek csak a boltban vagy a fodrásznál hangzanak el. Törekszem arra, hogy minél több lehetőség legyen a személyes kapcsolatok kialakítására és bízom a majdan meghirdetett fórumok sikerességében, hiszen a kommunikáció és a jó kapcsolat mindenki hasznára válhat.

A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet.

-John Dewey

A gyerekek a felnőtt életben csak úgy lehetnek sikeresek, ha folyamatosan tanulnak és nem érik be kevéssel. Az is fontos, hogy egy gyermek számára legyen sikerélmény, ami a továbbiakban önbizalmat ad neki. Ehhez az iskolán, a tanárokon és a szülőkön kívül az önkormányzat is nyújt támogatást és segítséget egy ösztöndíj formájában.

Számomra és polgármesteri programom számára is fontos, hogy a jó tanuló és kivételes gyermekeket ösztönözzük és támogassuk abban, hogy még jobb eredményeket érjenek el, sikerélményekkel gyarapodjanak.

Célom, hogy azokat a zalakomári gyerekeket, akik felsőbb évfolyamosok és középiskolások, anyagilag is támogassuk és motiváljuk abban, hogy sikereket érjenek el. A támogatást iskolakezdési támogatás formájában képzelem el, azonban a program sikerességével akár tovább is bővíthetjük azt.

Természetesen a főiskolások számára a jelenleg is nyújtott Bursa Hungarica támogatást, továbbra is nyújtanánk a diákoknak.

„Zalakomár illetékességi területén 2012. évben 109 bűncselekmény vált ismertté, 2013. évben pedig 89. Ezáltal az ismertté vált bűncselekmények száma mintegy 18,3 % -os csökkenést mutat.”

A fenti idézet a 2014. évi rendőrségi tájékoztatóban szerepel. Ezekhez a pozitív számokhoz nagyban hozzájárul a kamerarendszer kiépítése, a mezőőrség és a közterület felügyelet.

A beszámolóban található sok más érdekes adat mellett egy lényeges mondat.

„Zalakomárban még mindig hátráltatja az eredményes megelőző munkát az a tény is, hogy  a lakosság részéről félelem miatt nem érkezik megfelelő mennyiségű információ.”

Az előző és a jelenlegi képviselő-testület kijelölte az utat, ami az évek alatt jónak bizonyult. Évről évre csökken az ismertté vált bűncselekmények száma. Ez viszont nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk.

A következő években komoly feladatunk lesz a jelenlegi munka folytatása mellett, hogy a lakosság és a rendfenntartók között kialakuljon egy olyan kapcsolat, melyben az állampolgár bármikor bizalommal fordulhat a rendőrség, mezőőrség vagy a közterület felügyelet felé.

Emellett:

  • tovább kell növelni a térfigyelő kamerák számát azokon a helyeken, ahol még mindig szükség van rájuk
  • lakossági fórumokon/szórólapokon tájékoztatni kell a lakosságot, hogy hogyan védheti meg értékeit
  • térítésmentesen KRESZ tájékoztatókat kell tartani az általános és középiskolásoknak

A kamerarendszer bővítése ügyében több helyi üzlettel rendelkező vállalkozó is megkeresett az elmúlt években. Az volt a kérdésük, hogy önerőből mennyi pénzbe kerülne kamerát állítani a boltjukhoz és annak környékének figyelésére, valamint, hogy lehet-e ezeket az önkormányzat rendszerébe bekötni. Azzal tudtam nekik segíteni, hogy összehoztam őket a kamerarendszert kiépítő céggel, akik ajánlatot adtak a boltosoknak. Sajnos egy helyen sem sikerült megvalósítani a kiépítést, a vállalkozók nem tudták egyedül vállalni a költségeket. Célom, hogy a helyi üzlettel rendelkezőket az önkormányzat, a kamerák kiépítésében érdekelté tegye, hozzájárulva a költségek egy részének átvállalásával.

Az eredeti beszámoló elolvasható Zalakomár Weboldalán itt.

Településünkön több művészeti csoport működik a Művelődési Házban, akik egyrészt a saját szórakozásukra, másrészt azért dolgoznak, hogy Zalakomár jó hírét vigyék a nagyvilágba.

A sportkör mellett (akik idei évben is kitettek magukért) a csoportok azok, akik képviselik a települést. Nemcsak fellépői a helyi rendezvényeknek, hanem a lebonyolításból is kiveszik részüket. Állandó résztvevői a környező települések falunapjain és a kistérség programjain. A vendégfellépések alkalma lehetővé tette, hogy a települések között is jó kapcsolat jöhessen létre.

A helyi csoportok működése a településnek is érdeke. Azok fenntartásához az önkormányzatnak is hozzá kell járulnia. A hozzájárulás, nem anyagi formában, most is rendelkezésre áll, hiszen a csoportok térítésmentesen használhatják a Művelődési Házat, valamint az önkormányzat kisbuszát, ami a rendezvények helyszíneire segít eljutni. Ezek mellett, az IKSZT programok közül a ‘közösségi folyamatok generálása’ is a csoportokat segíti.

Azonban ezeknek a közösségeknek egyéb más kiadásaik is vannak. Készíttetni kell fellépőruhát, venni kell cipőt, hangszert, kiegészítőket..stb., ami jelentős kiadás is lehet. 2014. évben a csoportok a mai napig nem kaptak anyagi támogatást.

Polgármesteri programom része, hogy a Művelődési Ház csoportjai 2015. évtől évente kapjanak anyagi támogatást.