START Mezőgazdasági program

Önkormányzatunk, 2012-óta vesz részt a Mezőgazdasági start közmunka programokban. Ahogy haladtunk előre az időben, programunk úgy fejlődött évről-évre. 2015 évtől kezdve minden területünk köré kerítést építettünk, esőbeállókat készítettünk. A régi, ásott kutakat kitisztíttattuk, azokhoz megfelelő szivattyút vásároltunk, öntözést építettünk ki. Ezek mellett, a kezdeti, 2014 évben megművelt kb. 3500 nm-t, tovább növeltük 18800 nm-re.

2016-ra kialakítottunk az önkormányzati hivatal melletti területen egy zöldség piacot, mely a szezonban heti 3 alkalommal tart nyitva. A piacon lévő árakat minden nap úgy állapítjuk meg, hogy az igazodjon a nagybani piaci árakhoz, így minden vásárló kedvezményesen (a bolti árnál sokkal jobb áron) juthat hozzá a terményekhez. Az önkormányzatnál vásárolt zöldségek mindig a legfrissebbek, hiszen aznap reggel szedjük le őket a kertekben.

2019 évben megtermeltünk: 788 kg uborkát, 3160 kg káposztát, 1444 kg paprikát, 1209 kg paradicsomot és 8500 kg burgonyát.

A termények árusítása mellett a közmunka programokba vásárolhattuk azokat az eszközöket és gépeket, melyekkel önkormányzatunk minden évben gyarapodott. Így szereztük be többek között 100%-os támogatással az: MTZ traktort, pótkocsit, szárzúzót, ekét, burgonyavetőt és szedőt, fűkaszákat, szivattyúkat, kapálógépet, szárítószekrényt, talajmarót..és még sok-sok minden mást.

Célunk, hogy a zöldség termelést folytassuk lakossági értékesítésre és a jövőben is tovább gyarapítsuk az önkormányzat eszközállományát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük