Közvilágítás
Sokakat érintő jó hír, hogy 2014. december 19-én sikerült visszaköttetni a kikapcsolt közvilágítási lámpákat. A történethez tartozik, hogy a napokban az új szolgáltató pluszban végignézi a rendszert, hogy az esetleges hibákat kijavítsák. 🙂
Polgárőrség
Többen megkerestek a településről, hogy szeretnének tenni Zalakomárért és annak közbiztonságáért, szívesen részt vennének a polgárőr egyesület munkájában. A héten felkerestem a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnökét, hogy egyeztessünk egy egyesület megalakításáról. Ő (valamint a Nagykanizsai Rendőrkapitány is) támogatásáról biztosított engem, mindenben segíteni fogják egy Zalakomári Polgárőr Egyesület megalakulását. A januári Komári Hírmondóban megjelent/megjelenik egy cikk, melyben kérem a tenni akaró Zalakomáriakat, hogy előzetesen jelentkezzenek polgárőrnek. Az alakuló ülést február végére, március elejére tervezem lebonyolítani.
Festés a Kiskomáromi Idősek Klubjában
Jó hír, mely a Kiskomáromi Idősek Klubját érinti. Az önkormányzat elvégzi a belső festési munkálatokat és a szükséges javításokat. Az épület a beköltözés óta (kb. 15 éve) nem volt kifestve, így annak állapota jelenleg nagyon rossz, ami szintén indokolta a munka elvégzését.
Szelektív sziget Kiskomáromban
Mai napon (2015. január 8.) sikerült a kiskomáromi településrészre is egy szelektív hulladékgyűjtő szigetet létrehozni. A szolgáltató az edényeket ingyenesen biztosítja, így az nem kerül pénzbe az önkormányzatnak. A sziget a Művelődési Házzal szembeni parkolóban került elhelyezésre. Innen tavasszal néhány méterrel odébb fog kerülni, ha a fagyok elmúltával sikerül a zöld területből kellő m2-t térkövezni.
Komári Hírmondó
2015. évben folyamatosan megújul a Komári Hírmondó. Az első szépítések már a januári számon is láthatóak, azonban a jövőben még több újítás, rovat és érdekesség fog megjelenni.
Pálinkafőzés
Egy fontos dolog! 🙂 A pálinkafőzőket el ne felejtsék bejelenteni a hivatalba! Ezt január 15-ig lehet megtenni. Részletek itt.
A közvilágítással kapcsolatban: lehet, hogy sok lámpát sikerült visszaköttetni, de egyet nem, ami nekünk kellemetlenséget okozott. Az óvoda és az iskola bejárat közötti lámpáról van szó. Remélem, az önkormányzat sokat spórolt ezen a kikapcsolt lámpán, de nekünk 2 letört ablaktörlőbe és egy majdnem lábtöréses balesetbe került ez az évek óta tartó sötétség.
Kedves Mária!
Nem tudom ez mikor történt, de a mai napon végigmenve a Tavasz utcán, biztosan működik minden lámpa.
Üdv, Tamás
Köszönet a közvilágitás miatt ,mert nekem nagyon nehéz volt a közlekedés a látásom miatt .Szeretném megkérdezni ,hogy mivel mind a ketten súlyos betegek vagyunk ,nagyon sokba kerül a gyógyszerünk .Nem sok marad rezsire és ellátásunkra .Van -e olyan pályázat ami pl.engem a gázbekötés érdekelne .A gázcső a falon van ,csak a lakásba a fürdő boyler a gáztűzhely és a szobámba szeretnék fűtést .A Papa 73 éves és nehezen bodogula fával és az is mindig drágább .Köszönöm a meghallgatást ,további jó munkát kívánok mindenkinek .Tisztelettel :Varga Lajosné ( Erzsi )
Kedves Erzsi néni!
Sajnos ilyen pályázatról én nem tudok, hogy lenne, ami a gáz bekötését támogatná. 🙁
Üdv, Tamás